|
Betűméret: csökkentés (-) | növelés (+)
Előadók
Babarczy Eszter kultúratörténész, publicista
Az ELTE BTK magyar-művészettörténet szakán végzett, egy évvel később filozófiából is diplomát szerzett. Ezt követően ugyancsak az ELTE-n politikaelméletet hallgatott, majd 1997-től a New York University történelem szakán folytatott posztgraduális tanulmányokat. 1991-1994 között a Nappali ház szerkesztője; 1996-1997 között a Beszélő szerkesztője. Kutatási területe a magaskultúra és a demokrácia, a kultúrfilozófia és a politikai filozófia viszonya, a modern értelmiségi, író és művész szerepének kialakulása a XVIII-XX. századi Európában és Amerikában. 1989 óta publikál esszét, kritikát, publicisztikát és tárcát.
Buda Béla - pszichiáter
1939-ben született Budapesten. 1963-ban általános orvosi diplomát szerzett a Budapesti Orvostudományi Egyetemen (később SOTE), 1967-től a pszichiátria szakorvosa, 1992-től a pszichoterápia szakorvosa, 1993-től pedig az addiktológia szakorvosa. 1998-ban szerzett PhD-t, majd 2000-ben habilitált. Munkahelyei: 1992-1995: a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet főigazgatója, 1995-2001: a SOTE Magatartástudományi Intézet Kommunikációs és Orvosi Antropológiai részleg vezetője, ambulanciavezető, általános és klinikai igazgatóhelyettes, 1999-2002: Erasmus Közéleti Kommunikációs Intézet, tudományos igazgató, 2001-2007: Nemzeti Drogmegelőzési Intézet, tudományos igazgató. 2004-től: Országos Addiktológiai Intézet, mb. igazgató. 1999-2002: Károli Gáspár Református Egyetem, egyetemi docens. Számos szakmai folyóirat főszerkesztője volt (Psychiatria Hungarica, Pszichoterápia, Szenvedélybetegségek, Network). Kb. 25 nemzetközi szakmai társaságban választott tag és tisztségviselő, kettőben harminc évig (American Group Psychotherapy Association, Deutsche Akademie für Psychoanalyse stb.). Szerkesztőbizottsági tagság kb. 20 szakfolyóiratban (pl. European Addiction Research, International Journal of Mental Health Promotion, International Journal of Group Psychotherapy, Dynamische Psychiatrie, Systemische Therapie, Journal of Existential Analysis, Obzor Szovremennoj Pszichiatrii, stb.) Hazai szakmai társaságok tagja, például: Magyar Pszichológiai Társaság, Magyar Pszichiátriai Társaság, MTA Pszichológiai Bizottság. Oktatott orvosi kommunikációt, orvosi antropológiát, kommunikációelméletet stb. Tudományos szakterületei, amelyeken publikált ill. vizsgálatokat végzett: pszichoterápia csoportkutatás, szociálpszichológia, orvosi szociológia, devianciakutatás, kommunikációelmélet (személyközi kommunikáció, média, reklám és marketing) szervezetfejlesztés, önsegítés, egészségpromóció, mentálhigiéné, alkohol és drog (prevenció, ellátás), social marketing, stb. Ezeken belül: a kommunikációs folyamatok és interakciók, a csoport- szervezeti és intézményes kontextusok, a segítő beavatkozások kommunikációs lehetőségei, az integrációs lehetőségek (módszerintegrációk, közös - pl. rendszerelméleti - alapmodellek, stb.), ismeretelméleti alapkérdések (interakcionizmus, konstruktivizmus, diszkurzív és narratív analízis, stb.).
Dusicza Ferenc - református lelkész
Hamarosan...
Gaura Sakti dász (Sölétormos Jenő) - vaisnava teológus
1969-ben született Rábacsanakon. Győrben a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki Egyetemen Gépészmérnöki karára nyert felvételt. 1990-ben ismerkedett meg a Krisna-tudat tanításaival, majd azzal a céllal, hogy lelki tanulmányait elmélyítse, abbahagyta egyetemi tamulmányait és a formálódó budapesti templomközösség tagja lett, majd 1992-ben avatást fogadott el leki tanítómesterétől, Sivaráma Szvámitól. 1992-1994 között a budapesti temlpom, majd 1995-1998 között a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének a lelki irodalmat terjesztő missziójának a vezetője volt. 1993-ban Sivaráma Szvámi iránymutatása alapján megteremtette az alapjait a Krisna-völgyi Ökofalunak a földeterület kiválasztásával, majd annak megvásárlásával. 1998-ban Krisna-völgy lelki faluközösségének az elnökévé választották. Az elmúlt egy évtizedben végzett munkájának köszönhetően Krisna-völgy nem csak a Krisna-hívők zarándokhelyévé, hanem évente harmincezer látogatót vonzó vallási-kulturális turisztikai célponttá is vált. Továbbá többek között megvalósult a biotermesztésen keresztül az élelmiszerellátás, valamint a saját vízrendszer és az ehhez kapcsolódó elektromos energia nélkül üzemelő nádgyökérzónás szennyvízkezelés is. Tudományos munkájának középpontjában a védikus írások társadalmi-gazdasági-környezeti fenntarthatósággal kapcsolatos tanításainak kutatása, és azok modern, ökologikus szemléletű alkalmazása áll. Ismereteit számos külföldi, elsősorban indiai tanulmányútja során is bővítette.
Hetesi Zsolt - fizikus
2003: fizika-csillagász diploma, ELTE 2003- óraadó, ELTE Csillagászati Tanszék 2008: elméleti fizika PhD 2007: FFEK (www.ffek.hu) alapítótag, vezető kutató Szakterületei: fizikai kozmológia, vagyis a kozmológiai állandók mérése; I a típusú szupernóvák adatsorai; kozmológiai adatok statisztikai vizsgálata; az emberi alapelv, és a finomhangoltság szerepe. Kaotikus viselkedés a fizikai paraméterek fázisterében; SETI. Továbbá: Matematikai módszerek a természettudományokban, mint matematikai statisztika, és általános cikkírási hibák, következtetési tévedések statisztikai módszerekkel való kimutatása. Fenntartható élet kutatása: erőforrások kimerülése, környezeti válság, emberi válság.
Hosszú Zoltán (Rádhá Krina dász) - Öko-völgy Alapítvány elnöke
A pécsi Apáczai Csere János Gimnáziumban érettségizett 1996-ban, és jelenleg a Bhaktivedanta Hittudományi Főiskola végzős teológia szakos hallgatója. 1998-tól a Krisna-tudatú Hívők Közösségében különböző helyi és országos szintű vezetői feladatokat lát el. Jelenleg a somogyvámosi Krisna-völgyben él, ahol 2005-től az Igazgató Tanács tagja. Felelősségi körei: Krisna-völgy turizmusának teljes körű szervezése; a turisztikai fejlesztések koordinálása; a Krisna-völgyi Búcsú szervezése; a társadalmi kapcsolatok fenntartása, bővítése; a pályázati koordináció, valamint az Öko-völgy projektek koordinálása. 2007 óta az Öko-völgy Program vezetője, 2008 óta pedig a Lengyeltóti Kistérségi Fejlesztési Bizottság tagja. Az elmúlt két évben több, mint 40 előadást tartott a fenntarthatóság témájában világszerte.
Mezei Balázs - filozófus
MB PhD, DSc, filozófus, irodalmár, egyetemi tanár (PPKE, ELTE). Fő kutatási területe a vallásfilozófia a filozófia történetében régen és ma, a fenomenológia, az etika, és az antik gondolkodás. Vallásbölcselet c. munkája 2005-ben jelent meg két kötetben.
Mérő Mátyás - közgazdász
Mérő Mátyás közgazdász, okleveles könyvvizsgáló, informatikai auditor. Nagy nemzetközi könyvvizsgáló cégeknél kereskedelmi vállalatok és bankok könyvvizsgálatát valamint informatikai biztonsági ellenőrzését irányította. A rendszerváltást követően számos szakmai ismeretterjesztő írása jelent meg a könyvvizsgálat rendeltetése és technikái, az informatikai biztonság és a fenyegető kihívások valamint a pénzügyi informatika tárgyában. Jelenleg a globális válságjelenségek mélyebb okait kutatja, és ezzel kapcsolatban ismeretterjesztő tevékenységet folytat.
Petschnig Mária Zita - közgazdász
Petschnig Mária Zita (1947) végzettsége: okleveles közgazda, kitüntetéses diploma 1970, MKKE Pénzügy szak Doktori disszertáció 1972, Bp. MKKE Pénzügy Tanszék, tárgya: a hitel szerepe a népgazdaságban Ph.D.: 1981, Bp. MTA, téma: a pénz értékcsökkenése a szocializmusban Szakmai életútja: 1970-1972 Magyar Nemzeti Bank Baranya megyei Igazgatósága, Közgazdasági elemző Osztály 1972-1983 Pécsi Tudományegyetem Közgazdasági Kar oktatója (ma: címzetes egyetemi docens) 1983-1985 MNB Hitelpolitikai Főosztály, részt vesz a gazdaságirányítási rendszer reformmunkálataiban, ezen belül a többszintű bankrendszer létrehozatalában. 1986 Soros-ösztöndíj - korábbi kutatási eredmények feldolgozása és publikálása 1987-1988 február 28: a Közgazdasági Szemle felelős szerkesztője 1988. március 1-től Pénzügykutató Zártkörű Részvénytársaság tudományos főmunkatársa 2008. október 1-től a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján kinevezett főiskolai tanár A Pénzügykutató Részvénytársaságnál 1989 óta felelőse az intézet makorökonómiai jelentéseinek és előrejelzéseinek. Évente kb. 15-20 előadást tart különféle szakmai fórumokon a magyar gazdaság makroökonómiai problémáiról. Az intézeti tanulmányokon kívül több mint ötszáz írása jelent meg cikkek, könyvfejezetek, könyvek formájában. Szakmai kitüntetés: Heller Farkas díj, 1997. A Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 2005.
Sivaráma Szvámi - vaisnava teológus
Őszentsége Sivaráma Szvámi 1949-ben született Budapesten. 1956-ban szülei Kanadába emigráltak, így iskoláit ott végezte. 1973-ban a Krisna-tudat Nemzetközi Szervezete (az ISKCON) alapító lelki tanítómestere, A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada tanítványa lett, majd 1979-ben a lemondott szerzetesi (szannyásza) rendbe lépett. Jelenleg az ISKCON nemzetközi irányító testületének (GBC) tagja. Magyarországon és a világon több mint ötszáz tanítványa él. Hét filozófiai és teológiai tárgyú könyve magyarul és angol nyelven jelent meg. A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségét 1987 óta vezeti, ami Sivaráma Szvámi lelki erejének és szakértő vezetésének köszönhetően a másfélszáz bejegyzett egyház közül ma a negyedik legtámogatottabb vallási közösség Magyarországon, két nagyobb templommal, vidéki központokkal, saját államilag akkreditált főiskolával, valamint egy kulturális központtal és biofarmmal Somogyvámoson.
Sonkoly Gábor (Rádhánátha dász) - történész
Sonkoly Gábor (1969) a történelemtudomány kandidátusa, az ELTE BTK Történettudományi Intézetének nemzetközi igazgatóhelyettese, egyetemi docens, az "Atelier" Európai Historiográfia és Társadalomtudományok Tanszék vezetője. Kutatási területe a várostörténet és a kulturális örökség. Tanít az ELTE BTK-n. A Bhaktivedanta Hittudományi Főiskolán címzetes főiskolai tanár. Publikációinak száma és nemzetközi tudományszervezői munkája jelentős. Palladium-díjas (2002).
Tasi István - kultúraantropológus
Tasi István (1970) egyetemi tanulmányait az ELTE BTK Kulturális antropológia szakán végezte. Kutatási területei: a hinduizmus irányzatai; összehasonlító vallástörténet; a modern tudomány kulturális hatásai. A Védikus Tudományok Kutatóintézetének vezetője, ahol a modern tudomány, illetve az ősi indiai védikus írások összehasonlító elemzésével foglalkozik többféle tudományterületen. Több könyve jelent meg a tudomány és a vallás határterületeit érintő kérdésekben: Ahol megáll a tudomány (1999), A természet IQ-ja (2002), A tudomány felfedezi Istent (szerk., 2004), Mi van, ha nincs evolúció? (2007). |
2009/11/17
2009-es fotók
Felkerültek honlapunkra a 2009-es konferencián készült fotók.
2009/11/07
A konferencia lezárult
Köszönjük szépen minden kedves résztvevőnek, hogy megtiszteltek figyelmükkel. Találkozunk jövőre!
|

Babarczy Eszter kultúratörténész, publicista
Buda Béla - pszichiáter
Dusicza Ferenc - református lelkész
Gaura Sakti dász (Sölétormos Jenő) - vaisnava teológus
Hetesi Zsolt - fizikus
Hosszú Zoltán (Rádhá Krina dász) - Öko-völgy Alapítvány elnöke
Mezei Balázs - filozófus
Mérő Mátyás - közgazdász
Petschnig Mária Zita - közgazdász
Sivaráma Szvámi - vaisnava teológus
Sonkoly Gábor (Rádhánátha dász) - történész
Tasi István - kultúraantropológus
Vida Gábor - biológus